2013. május 18., szombat

Rnyő

 Az úgy volt, hogy délelőtt mikor idejött a csapat apraja-nagyja, kiderült, hogy mivel holnap vitorlás-oktatás van ismét, így nekünk nincs találkozónk, Mig. a macskákkal játszott és már csak megszokásképpen felhívta a Tojásfejű oktatót, hogy ez nem jó nap a kite-surf-höz?
Erre Cara huevo: de, bizony ma jó nap van, van elég szél. Viszont venni kell jegyet az uszodánál.
Nyilván elfelejtette hogy közel két hónapja megvettük rá a jegyet!!! :)
 Egy szó mint száz, eljött a napja a kitenak. Sejtettem hogy nem lesz egyszerű-de hogy még elég veszélyes is....
Természetesen szárazföldön kezdtünk. Először megismerkedtünk a felszereléssel-ezer új név megint, aztán egy kisebb fajta paplanernyőn tanultuk meg az alapokat. Egyfajta szivacsos bukósisakunk is volt-szerencsére. Nem is tudom, hogyan írhatnám le a történéseket, hogy egy picit is átjöjjön, de a lényeg hogy felszántottam a homokot! Mindegy hogy álltam, vagy ültem...szántottam...úgy meghúzott néha a szél. :D a kitesurf ernyővel aztán sikeresen estem is egyet-illetve repültem, aztán estem.
Először egy kicsit féltem..aztán egy picit mégjobban.
Az arc szerint ma olyan húsz csomó körüli szél volt. Engem felkapott mint egy pitypangmagot.
Hiába, érzékeny műszer ez, reagál minden apró kézmozdulatra. Sajnos be kell vallanom, hogy sok mindent nem értettem abból amit mondott a fej, lehet hogy nem túl éber napom volt, vagy ő beszélt furán-gyorsan, bár leginkább arra gyanakszom, hogy olyan kifejezéseket használt-a kite részeivel összefüggésben, amit kb. esélyem sem volt megérteni.
Mindezek mellett nagyszerű volt és izgalmas, egy teljesen új dolog, egy újabb tapasztalat. Négy órán át tartott az óránk(rendesen elfáradtunk), közben mellettünk profik és kevésbé profik szántották a vizet. A látványa ennek a sportágnak azért eléggé ütős.
Most pedig képek a hétről.
Grapefruitos-dinnyés-joghurtos-barackos uzsi.
A héten iszonyúan fújt a szél minden nap.

 A korianderem-cilantro-szépen fejlődik-csak a tapló festők nem vigyáztak rá.

1 megjegyzés: