2013. április 12., péntek

Vízreszállás

A (teg)nap képe:
Eltelt ismét egy hét, és a kite-surf bizony még mindig elkerül minket. Múlthét szombaton lett volna az első óránk, de mivel tele van a tenger meglehetősen erős csípésű és mérgezésű medúzákkal( ők azok: Carabela Portuguesa -mennyire zacskókülsejű!), a veszély miatt tilos a vízbe menni, így elmaradt. Majd kedden is, mert még tartott. Szerdán nem volt szél. Csütörtökön újraindult a tilalom. Kezdem unnnnni.
Nade. Unaloműzés ellen, gondoltam akkor kajakozzunk, ha már itt csücsülnek haptákban a mindenféle méretű darabok. Haha. Közel egy órás pakolási procedúra után már meg is szereztünk mindent ami kell, persze a furgonba nem fért be, akárhogy is próbáltuk, így kilógott hátul és egy ízléses piros törölközővel jeleztük hogy longvehikle. Aztán, kiértünk a strandra-playa de camposoto-ahol, az addig verőfényes napsütés hirtelen átcsapott vihar előtti formába, hullámok, felhők, miegyéb. Azért gondoltam teszek egy próbát. Mig. betolt a vízbe én a kajakban ültem..legalább 5 másodpercig.... Benny Hill se csinálta volna jobban! :D Igen, kiborultam, marhagyorsan. Jót nevettünk a dolgon, majd összecuccoltunk és átmentünk futni cadizba a partra. Ilyen szép látvány fogadott:


Megbeszéltük hogy nem leszünk gyávák, engem pedig továbbra is érdekel a dolog, így hát Kajakra fel! Most nem a playára mentünk, ott ugyanis tulajdonképpen állandóak a viszonylag nagy hullámok( kajakozáshoz nagy-szörfözéshez kitűnő), hiszen nincsenek kövek, vagy bármi ami megtörné őket. Egy egészen közeli öbölbe mentünk és bár volt bennem némi félsz a hét elejéről, elég hamar elszállt. Iszonyúú jóóó tengeren kajakozni, egészen más mint egy folyón. Egészen vadvízi-érzés! Folyamatosan dobál, fröcsköl amit nem bántam, mert meglepően meleg volt a víz! Lezsíroztam hogy majd csinálunk egy napos túrát Puertoba. Juhúú!
 Dolgoztam is azért a héten, turnézunk" az EVS programot népszerűsítve egyetemeken, Jerez és Algeciras volt már, jövőhéten Cadiz és Puerto Real lesz soron.
 A park natural-t is járom, osztályokkal, voltunk a látogatóközpontban, hát meglepődtem milyen menő belül és nagyon érdekes is. Még nem értettem mindent, és hát oda se fértem mindenhez a gyerekektől de mivel fogunk még oda menni, így nem aggódom :)
Sokminden szól az apály-dagály hatásról, a régi sólepárlókról, a malmokról-itt sok volt régen S.F.ban.
Ahogy az alábbi "vízórán" láthatjuk, épp emelkedőben volt a tenger, mikor ott jártunk tegnap.

Tettünk egy sétát odakinn, gyönyörűek most a virágok!


Apró:
-Ezen tevékenységek egyik pozitív hozadéka hogy barnulok!!! :)
-Mindenki megnyugtatására- rögtön az ajtókinyitós incidens után, másnap nyílt egy hely az utcában, jó sokan vannak, jó hangos!
-Holnap jön a Molna!!! * - *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése