2013. június 22., szombat

ampolla

  Kedves kis szó nem? Bájos, szinte dorombol. Pedig nagyon is fájdalmas! Ugyanis ez nem más, mint spanyolul a vízhólyag!
 Tengerparton futni menő. Sok reklámban ellőtték már, sok filmben, klipben, mindenütt. Az esetek viszonylag kis százalékában futnak csak azonban cipő nélkül. Hogy ennek mi az oka? Tényfeltáró riporterünk a héten ennek járt utána!
Eredmény: Azért mert a homok mezítlábas futás közben úgy működik mint egy smirgli!!! Nem elég, hogy a talpamat fájdalmasan tükörfényesre csiszolta, a nagylábujjam melletti (nálam a leghosszabb) ujjamon, lévén az érintkezett majdhogynem elsőként a talajjal, utolsó ujjpercemmel közel megegyező vízhólyag nőtt mindkét lábamon!
Na és kitől jött az ötlet? Migueltől. Persze most neki is fáj. Azért kicsit nevettünk rajta, hogy 1. balekok vagyunk 2. Lég/vízpárnákon járhatok.

Más. Aki a külföldi élet keserű kenyerét eszi, az néha annyira megelégeli azt, hogy enne mást is. Esetemben eleinte jó mókának tűnt a főzőcske, jól elszórakoztattam magam vele. Ámde telt-múlt az idő, magányosan mág főzni sem buli, ráadásul ,meleg is van (jó, az egyik legfőbb ok, hogy a sikeresen megmérgezett egér földi maradványai máig nem kerültek elő, és bár már valószínűleg erősen mumifikálódott és egyebek, azért nem egy levendulamező a konyha) na.
Szóval, hogy hiányozni kezdett a nem nyers-avagy kenyér alapú étel, gondoltam főzzünk valamit. Mig néha csatlakozik ezekhez a hirtelen jött akciókhoz, most is így volt, be is társult egy ötlettel. Csirkecomb-kólával!  A vártnál kevésbé lepett meg, mert régi álmom elkészíteni a baconchips-kóla-vaníliafagyi desszertet (?), csupán a tény, hogy néha én vagyok itt a furcsa?! Végül sör lett most a befutó, ez volt a másik ajánlata. Nagyon jó lett, de a bennem élő gasztrofilozófus nem hagy nyugodni. Jön még kólás csirkecomb a mi utcánkba!
Végezetül a mai vízi sportnap kevés látványossággal tudott szolgálni, de lekaptam egy quadra ültetett joghurtot majszoló ovist. Iszonyú cuki volt!!!



(Mikor végzett, nyivákolni kezdett, meg kalimpált az üres dobozzal, ismét felálltam, gondoltam segítek rajta-kidobtam-erre megkérdezte egy arc, hogy az én gyerekem-e. Haha, dehogy! Azért sosem hagynám a gyerekemet 35 fokban egy fekete motoros izén egyedül a tűző napon!-mondtam volna, ha tudnék ennyire pengén spanyolul.)

2013. június 19., szerda

visszaszámlálás

Megkezdődött!
 Ez nem azt jelenti hogy rossz itt. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy van egy hely, ahová szívesen hazatérek. Egy hely, amit otthonomnak hívhatok. Ahová visszaküldöm innen a gólyákat, a fecskéket. Ahol szeretem a metro melegét és szagát. A Feneketlen-tavat. Déli harangszót (fel nem foghatom miért nem harangoznak más országokban már csak praktikussági okokból is!!!). Tél végén a hóvirágot, később az orgonát, a gyöngyvirágot, a tulipánokat a nárciszokat a jácintokat...
 A Bartók Béla út nekem örökre a legszebb "sugárút" marad. Közben kicsitsem sugár.
A sárga villamosok, igazán a legeslegjobbak. Mindig sietve menni valahová, mindig késésben. Ez is jó.

Nade, most még itt. Képmorzsaparti következik ismét.

Vacsira: sör-csiga
 Puerto Santa Maria-Osborne pincészet-ők csinálták anno azokat a bikákat, amik Andaluzia szerte fellehetők az autóutak mellett!


 Ez San Fernandoban van, egészen stílusos! :)
Cadiz, parkolóház.
Második reggeli

Kőintarzia egy küszöbön...

Van már egy kedvenc házam, de most találtam még egyet... * - *




Tintahal-golyók tintában.
 Miguel fényképmosolya kitörölhetetlenül a retinámba égett. Kár. :D


Vejer de la frontera

 Főcuki!!! Ulysses-Luis kisfia



 Az utcákon húsvétkor bikafuttatást tartanak, akárcsak az erről híres Pamplonában, ám ott július elején zajlik.
 A képen, a női alak úgynevezett cobija-t visel. Különösen ebben a városban jellemző, bár ugye mindenütt érzékelhetőek a muzulmán hatások. Tehát az öltözék fekete lepel, mely teljesen eltakarja a testet, mindössze egy szem lehetett szabadon.




2013. június 15., szombat

Bolonia

Tegnap felkerestük Bolonia híres tengerpartját...hát a látvány nem volt semmi. Kristálytiszta, kék víz, mellette egy hatalmas homokdűne, szemben, szinte megérinthető távolságban Afrika.






 A víz áttetsző volt, friss és jéghideg!!!

 Hát igen, ezek most eléggé forró napok...

A mai ebédem pedig salmorejo lesz. Ami tulajdonképpen a gazpacho kistestvére. Még sosem készítettem el itthon...fel sem foghatom hogy miért, hiszen ez a kedvenc levesfélém itt!


2013. június 12., szerda

tajtéktalan napok...

 Ma hallottam egy papagájt emberi hangon Hola!-t köszönni, fehér cicát nyirfegni (!), ittam Pedro Ximenez borából, ettem polipot. Egy kávézóban a tulaj megmutatta az otthonát, az általa restaurált festményeket, elmesélte hogyan nyitott egy barátja kaszinót Budapesten, megmutatta mit érdemes megnézni a városában, sajnálatát fejezte ki hogy februárban nem voltam ott a flamenco fesztivált megcsodálni, majd utunkra bocsátva egy épp arra sétáló barátjára bízott minket, akinek épp arra tartott amerre mi is készültünk.
 Szóval ismét Jerezben jártam. A gazdagságáról és sherryjéről ismert város tényleg lenyűgöző. Harmadszorra tértem vissza és mondhatom, hogy mindig tudott valami újat mutatni. Ezen az oldalon jól leírják mitől is olyan híres. Többek között innen eredeztetik a flamencot!



 Íme az új törzshelyem. Kár, hogy kicsit messze lesz a Narancs utcától.

 Rengeteg rendház van itt, mondhatni egymás hegyén-hátán. Szerintem itt van a legtöbb a világon, a legkisebb egységnyi területen.
 És mindenhonnan árad az érlelődő bor illata...


 Nyirf!



 Ide tényleg ne.


 Ez elsőre kissé mellbevágó volt, egy ház beugrójában egy szent szobra található és mellette a falakon mindkét oldalt valószínűsíthetően a gyógyultak kellékei találhatóak. A morbid az volt, hogy rengeteg haj is volt odatéve...
 Elvegyültünk.
 A jerezi pályaudvar.