2012. november 6., kedd

naplopás

Krízis van, mármint munkafronton. Anto küldője, valamilyen Pierre ( talán EZ a Pierre? :D ) írt az én küldőmnek, Andrásnak :) hogy aggódik mi van itt velünk, mivel csak 2 órát fogunk dolgozni hetente. Ezt még Luisnak is elküldte, aki azthiszem annyira nem örült a rápirításnak...de elmondta, amit már eddig is tudtunk, hogy a nyelvórák és a szombati cserkésznapok is beleszámítanak a munkába. Satöbbi. Azt már írtam hogy az a program amit az előttünk itt lévő önkéntesek csináltak megszűnt? Ezért más után kellett nézniük. Igazságszerint nem látok a dolgok mögé eléggé ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, ki követett el hibát, vagy mi történt pontosan. Tény az, hogy itt vagyunk már több mint egy hónapja és megy a láblógi. Szombatonként van program, akkor ott vagyunk. És ugyebár csütörtökönként 5-f8ig Cruz Roja lesz. Nyelvtanulás pedig van, esténként jön Miguel, és okít.
Tegnap fény derült az uszodakérdésre is. Van! Méghozzá kettő is! Csekkoltam az árakat a közelebbiben, és hát...huhh...feladták a labdát ezzel a spanyoltudásomnak. Van 4 féle táblázat attól függően hogy hány éves vagy, és azokon belül az időpontok, hogy mikor szeretnél úszni! Ha nem az ebéd-siesta idején, akkor be kell jelentkezned, azaz le kell foglalnod a sávot! :) Vicces! És úgy vannak a bérletárak, hogy 30 euro, 3 hónapra, 12 órára. (először én is WTF?) Tehát a 3 hónap alatt, összesen 12 órát lehetsz ott. Sajnos a medence igen rövid, szerintem 25-ös maximum...meglátjuk még hogy alakul, de készültem úszáscuccal :) szóval lehet hogy bepróbálom majd!
Színes híreink következnek: A balgabelga abbahagyta a cigizést-már 3 napja!!!!
Ma megnéztem hogy mennyibe kerül itt egy OPI márkájú körömlakk itt, mely még nemtudom hogy méltán híres-e, de nem fogom megtudni eztán sem, mivel 15,27 euro egy darab!!!!
Levezetésként ismét képek, ismét Cadizból:


 Nem, nem az nem hó, az só...ami a folyamatos vízcsepegtetés során válik ki, míg építik a szobrot".
Felette a kedvenc cadizi kávézóm látható! Vidám, hangjegyes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése