2013. január 11., péntek

nyárváró

Ma egy csodásan kedves dolog történt velem, miközben mentem a pingpongra. Ami egyébként magánórává vált hiszen szerdán is és ma is csak ketten voltunk Ricardoval-aki egyébként nagyon okos, de nem túl ügyes. Bár most már, eéssszen' jó! Nade a lényeg, hogy miközben tartottam arra a napsütésben, gondolataim egy cica körül forogtak, hogy mennyire jó lenne megsimogatni egyet, jól megnyomkodni- itt furcsamód nagyon kevés a macska és azok sem túl barátságosak és nem is túl szépek. De mikor épp ezen járt az agyam-megpillantottam a kedves vöröset, akit már egyszer közszemlére tettem, miközben egy motor tetején henyélt.
Közelebb mentem és -juhúú- nem futott el, sőt- dörmizni dorombolni kezdett! Megsimogattam, egy kicsit beszélgettünk aztán mentem a dolgomra. A lényeg hogy pont ott volt ahol kellett-talán éppen rám várt! :)
Tegnap pedig olyan szép volt az idő, hogy ismét tettem egy látogatást a parton.Gyönyörű naplementében volt részem...
Szintén tegnap volt Paola születésnapja, amit Cadizban ültünk meg az egyetemi csoporttársaival. Ő egyébként már-már mániákus süti készítő. A saját születésnapjára is ő készítette a tortát! Sajnos a fotón már nincs rajta a második emelete-ami kívül kék volt..belül pedig..akár csak ez...
...szivárvááány!!!
Anto hétfőn utazik haza-és aki esetleg nem értette volna-végleg elmegy!!! Mikor elmondta a döntését Luiséknak, csak annyit mondtak: jó! Fura lesz azért egyedül lakni, de már ajánlottak is egy másik helyet ahol esetleg lakhatnék. Erre majd még visszatérünk-megvizsgálom a lehetőségeket!
Egyre jobban várom amúgy a jó időt-vagyis a mégjobb időt, 30°C körül-a napsütést, tengert, homokot, barnulást,úúú szóval a nyarat! Bár az én számításaim szerint a nyár februárban indul!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése