2012. október 18., csütörtök

dos semanas **

Két hete érkeztem. Nem mondom hogy az idő itt repül, különösen ma, mivel kivételesen esett az eső, így sajnos nem tudtam elmenni délután a Jardin Botánico-ba, ami pedig egy magas fallal körülvett kert-szépnek ígérkezik! :)
Azért a nap első felében sütött a nap, el is mentünk a piacra, vettünk is bogyót!!! A piac ide mindig csütörtökön érkezik, benne mindenféle árusokkal, a legtöbb cipőt (kínai), ruhát, vásznat, és táskákat árul, de egy piac mindig izgi! Szerencsére három bogyós is van és az egyiknél bizony 2.20 euro egy kilo! Volt már aki kérdezte tőlem hogy van-e külön halpiac-de még nemtudok rá biztosat mondani-szerintem nincs, mivel halat és tengeri herkát áruló bolt szinte minden sarkon van, de nem egyenlő a hentessel, az külön van. Ami meglepő volt számomra, az utcai árusoknál de a boltban is, az a csiga. Hálókban lehet kapni a csíkos házú kis haslábúakat. Nyitott vagyok miden érdekességre, mutassanak nekem valami finomat csigából-mert őszintén szólva ezt nehéz elképzelnem.
Azt el is felejtettem mondani, mikor legutóbb Eduéknál jártunk, Anto megpróbálta kirakni a Rubik-kockájuka, amit az öregEdu ki is rakottt! És ott is így hívják!!! :) Büszke voltam! Tádáá!
Itt egy piaci részlet:
Miguel este hozott nekünk egy-egy csokinyalókát, amit Paola készített!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése