2012. október 13., szombat

Hoy

Cserkésznap van!!! Mármint itt a szombat a cserkészek összejövetelének napja. Nem hagynak élni ,hogy játékot vezessek, így ma lenyomtam két wattancsu-t amit ők is ismernek, csak egy kicsit másképpen és ezt kérték-nemértem hogy miért, aztán evolúciót megtanítottam nekik. Piedra, papel, tijeras-ezt pedig én tanultam meg tőlük, merthogy ez a kő-papír-olló :) Ők a bulldogot kedvelik még nagyon, ami elég harcias dolog volt, fel kellett emelni egymást, karmolás, rúgkapálás, a mázsás csapatparancsnokot Luist hagytuk a végére.Attól tartok megint lesznek illegál képek. Nem vicc de tényleg folyamatosan fotóznak, sosem voltam ennek a híve, most sem vagyok.Amúgy nagyon jó a csapat, mindenki szeretnivaló,  a gyerekek is jaaaj!! Sok a cuki-és azért meglepően sok a szőke spanyol ha már itt tartunk. (Bár nekem csak egyvalaki az igazi Szőke Spanyol-ugye Pö?! :)
Délután siestát tartottunk (Antoine hajnalba  fél3 kor jött haza, nemtudomhogy honnan, így ő jogosan volt péphulla!), de azthiszem ez sem az én stílusom, akkor pörögnék leginkább, és még a boltok is zárva vannak olyankor.
Most délután felkerekedtünk Miguellel, aki rém közel lakik mint már rájöttem-mindenki közel lakik, mert ez egy kis város, szóval elindultunk flamingólesre. Na és mi történt?? Láttuk őket épp elrepülni. Sajnos az emberek nagy része ott sétáltatja a kutyáját-iszonyú sok kutya van, mindenkinek van, leglalább egy! Szóval láttam a távozó flamingókat, majd később egyet aki visszarepült, bizonyára ottfelejtett valamit. Rettenetesen hosszú egy flamigo. Szóval igen, San Fernando minden oldalról vízzel van körülvéve, így ők, a helyiek szigetnek is tekintik, mivel ahol nem tenger van, ott sós  vízű folyók,csatornák, melyek a tengerből jönnek. Meg tavacskák, lápok, rengeteg rákkal akik vígan hempregnek a sárban ahogyan azt ma láthattam is. És bizony flamingókkal, akik közül ugyebár a hímek a rózsaszínűek, mivel rákot fogyasztanak-emlékszem ezt még Gerald Durellnél olvastam, és kérdeztem is Migueltől, hogy akkor a nőstények miért nem azok, hiszen gondolom ugyanazt eszik, de mondta hogy a hímekben van olyan hormon ami ezt kiváltja. Ott voltunk nagyon sokáig, el is tévedtünk a vizek közti útvesztőkben, kerékpárral voltunk egyébként.
Számos rekreációs eszköz van felállítva az ösvény mentén:


Amiért odamentünk, az a naplemente. Hát, szép volt... :)


A képen észlelhető egy sirály, két oszlop volt, mindkettőn ült egy-egy, de sajnos későn szóltam Miguelnek így az egyik elrepült a féktávolsága miatt. Sebaj. Visszatérek. Flamingó-kell.

2 megjegyzés:

  1. oooo flamencos....

    (ez a Sokkal Kevésbé Érdekes Blog.
    http://fabryk.tumblr.com/post/33575768280/lassan-indul-be-de-vannak-mindenfele
    még nincs is rajta 100 bejegyzés... majdlesz.)

    VálaszTörlés
  2. bizony, hogy egy szőke spanyol van!! már fel is adta neked a levelet Bp.-ről:)

    VálaszTörlés